Ámon Ágnes - Az erdő karácsonya
Mikor az erdőre ráborul a dermedt téli csend, a zúzmara kicsipkézi és a hó fehér takarója befedi a lombtalan ágakat, mindig eszembe jut Zsiga bácsi, az erdőkerülő.
Magas, egyenes tartású, határozott léptű ember volt. Szikár és hallgatag volt, mint a fák, de azért mi, gyerekek, mindnyájan tudtuk, hogy nagyon jó ember. Ha vállára vetett puskájával elindult útjára, nemegyszer kísértük el. Mert Zsiga bácsi eszményképünk volt, nemcsak a fiúknak, de nekünk, lányoknak is. Ő vigyázott a fákra, hogy ki ne vágják őket. Az ő messzibe néző szemei figyelték, hogy nem tekerőzik-e valahol füst, bizony a tűztől is óvta az erdőt. És ő viselt gondot az állatokra is. Mert bizony a vadorzók és tolvajok sok kárt tudnak tenni az erdőben. Komolyan követtük ilyenkor Zsiga bácsit szolgálati útján azzal az erős elhatározással, hogy ha megnövünk, mi is mindnyájan erdőkerülők leszünk. Mennyi mindent tudott Zsiga bácsi! És az ilyen utakon megoldódott ám a nyelve, és csendes szóval tanított bennünket az erdő csodálatos titkaira. Tőle tanultuk meg, melyik gomba ehető, melyik mérges, ő mutatta meg a növények és állatok különös szokásait. Úgy tűnt, még az állatok nyelvén is ért, hiszen hívására nem egyszer közeledtek hozzánk az erdő apróbb vadjai. Bizony csodálatos ember volt Zsiga bácsi.
De a vele összefüggő emlékeim között kutatva egyik sem vésődött annyira lelkembe, mint amikor Zsiga bácsi velünk tartotta meg az erdő karácsonyát. Nekünk gyerekeknek akkor fel sem tűnt, hogy Zsiga bácsi mennyire magányos ember, hogy nincs családja, mert hiszen az ő családja volt az egész erdő, annak minden fája, bokra és minden
állata.
Abban az évben, az esős november után nagyon gyorsan köszöntött be a tél. Mi azért akkor is meglátogattuk Zsiga bácsit, nem sokkal karácsony előtt. Nagy munkában találtuk. Mint mondta: készült az erdő karácsonyára.
- Hát az milyen? - kerekedett ki a szemünk.
- Az, gyerekeim, ugyanolyan, mint az emberek gyerekeinek a karácsonya, csakhogy itt az állatkák kapnak ajándékot.
- Ó, hisz ez nagyszerű, Zsiga bácsi! És tessék mondani, mi is hozhatunk ajándékot az állatok karácsonyfájára?
- Hozhattok bizony, ha kedvetek tartja, és szüleitek megengedik.
- Tessék nekünk elmondani, hogy mit hozzunk, és mi ígérjük, hogy elhozzuk ünnep szombatja délutánján.
- Hát - kezdte Zsiga bácsi -, ahol van napraforgó, vagy avas szalonna, az jó a feketerigó-fiúknak, de hozhattok kendermagtól kezdve mindenféle gabonaszemet is, meg morzsolt kukoricát, kukoricadarát. Sok az éhes csőr, és ahogy látom, az ünnepekre még csikorgóbb lesz az idő.
- Hát a nyuszikáknak, őzikéknek mit hozzunk? - kérdezgettük Zsiga bácsit.
- A tapsifüleseknek jó minden otthoni konyhahulladék, sárgarépa, karalábé, káposztalevél, az őzikék meg a szénát szeretik.
Micsoda gyűjtés kezdődött Zsiga bácsi szavai nyomán! Kikunyeráltuk anyánktól az ütődött almákat, az aszalt szilvaszemeket és az aszalt vackort, Pista még diót és mogyorót is hozott, Laci meg Andráska bátyám szénát, egész nagy nyalábbal, kis zsákocskában Piroska néném meg én mindenféle magot. Avas szalonna is akadt majd minden házban, torzsa is, csutka is. Alig vártuk az ünnep szombatját.
Bizony, a fagy erősödött. De bántuk is mi! Szaporán kopogtunk kis csizmáinkban. Ki a vállán zsákba, ki kosárkába, ki szakajtóba, ki csak kendőbe-bugyorba vitte az ajándékot. Együtt voltunk mind a huszonöten, Zsiga bácsi kis barátai. Mégis, amikor bekopogtattunk hozzá, mintha megnedvesedett volna mind a két szeme, látva, hogyan készültünk fel mindnyájan az erdő ünnepére.
Amíg élek, nem felejtem el azt a vidám utat a hólepte erdőben, ahogy követve Zsiga bácsit, elindultunk megkeresni azt a bizonyos fenyőfát. Nemsokára ott állt előttünk. Szép fácska, inkább kerek, mint magas. A legfelső ágakra kis etetőket erősített Zsiga bácsi, oda került a madáreleség, az aljába meg szétterítettük a friss szénát-szalmát a fagyos havon az őzikéknek. Milyen szépen virított kupacokba rakva a sárgarépa meg a sok karalábé! Az avas szalonnát meg darabokra vágta Zsiga bácsi, felfűzte az ágakra, hogy csak úgy csüngtek. Az ágak tövébe diót, mogyorót rejtettünk a kis mókusoknak, végezetül az egész tisztást beszórtuk kendermaggal, aszalt vackorral, almával, szilvával, kenyér hajával. Bizony szép karácsonyi terített asztal volt az az erdő kis állatainak. Olyan boldogok voltunk, még a hideget sem éreztük. És szinte még ma is látom azt a meseszép téli alkonyt, ott a havas fák
között, ahogy a jól végzett munka és a rászorulókon való segítés örömével felnéztünk az égre, melyen a havas ágak fölött azóta sem láttam szebben tündökölni a csillagokat. Mintha a gyermeki szeretet ajándékaival megrakott kis fenyőfa ágaira szálltak volna, sziporkázva ragyogtak a békességes téli estében. Még visszajövet is el-el hullattunk itt is, ott is valami eleséget, hogy a morzsák nyomán a nyuszik, őzikék, madárkák mind-mind odataláljanak az erdő
karácsonyfájához.
Zsiga bácsi alakját azóta magába zárta az idő, csak gyermekszívünk emlékei között él, amint búcsút int a kis, fából épített erdészkunyhó mellől.
Ámon Ágnes kedves történetét olvashattuk, melyet szívből köszönünk neki!
Békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
' Tis the season
to be jolly
' Tis the time
to send your way
lots of wishes -
especially warm ones -
for a happy holiday! Merry Xmas
